Szent István kard zarándoklat Csallóköz 2019.

A Szent István Zarándoklat a 2019. augusztusi útján Csallóközi gyülekezeteket keresett fel.
Első utunk Alistálra vezetett, majd még azon a napon Csallóközkürtön is reszt vettünk egy szentmisén.
Vendéglátónk Bozay Krisztián atya volt. Csallóközkürtön a szentmisét követően az ünnep keretin belül, hozzáérintettük az érintéses ereklyét a templom kertben lévő Szent István szoborhoz.
Alistálon pedig a Szent István kardot érintettük hozzá Szent Márton csont ereklyéjéhez.
Majd másnap Gútán jártunk, ahol Szlovák Marian atya tartott misét egy nyáritábort befejező aktusként a táborlakóknak. Természetesen az ifjak nagy örömére kezükbe foghatták a mise végén a kardereklyét.
Augusztus 17. én a komáromi Szent András Bazilikában Kiss Róbert atya és Simoneau John Káplán úr, azaz János atya Tartották a szentmisét.
Aug 18. án reggel a Komáromi Szent Rozália templomban voltunk, ahol Kiss Robi atya tartott szentmisét, majd ugyan azon a napon délután  Ógyallán, 19 én pedig Perbetén jártunk Józsa Attila atyával. Perbetén a szentmise után, részt vettünk egy Szent István ünnepségen, ahol szintén hozzá érintettük a kardereklyét egy Szent István mellszoborhoz. Majd ezután a falu vendégei voltunk. Meglátogattuk a falu néprajzi gyűjteményét, majd részt vettünk egy kertipartin, ahol igen ízletes bográcsgulyással kedveskedtek nekünk.
Az augusztus 20.i ökumenikus ünnepség a komáromi Szent István lovasszobornál kezdődött.
Az igeszolgálatot a katolikus egyház képviseletében Ft. John Simoneau káplán, a református egyház képviseletében pedig Ft. Fazekas László református püspök végzték.
A fő szónok pedig Jankovics Marcell a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke volt.
Az utána következő ünnepi szentmisét Ft. John Simoneau káplán tartotta a Szent András templomban.
Komáromban Kiss Róbert atya jóvoltából a következő ereklyékhez éritettük hozzá a kardereklyét:
Szent II János Pál ruha szövet, Anna Koleszár ruha szövet, Vianney Szent János ereklye,
Aquinói Szent Tamás csont és a Kassai vértanúk ereklyéihez:
– Pongrácz István – Grodecz Menyhért – Kőrösi Márk
unnamed

AlistálAlistálAlistálAlistál



Comments are closed.