Gombos világháborús emlékmű!
Újra állíttatta, Szent István Lovagrend – Szent István Zarándoklat.
Köszönet a támogatóknak!
Az újraállítást támogatták, civilek és egyesületek, a Szent István Lovagrend, valamint a gombosi katolikus plébánia!
A szobor ünnepélyes avatása 2014. szeptember. Kisboldogasszony ünnephez kötődő ünnepség sorozat alkalmával.
Hodruszky Róbert Csr.
Szent István Zarándoklat
honlap: www.sziz.hu
A gombosi Turul szobor…
…Mi azért vagyunk itt, hogy felavassuk nemzetünk ősi jelképének, a turulmadárnak szobrát, ami a II. Világháborúig
a falu főterén állt. Akkor eltüntették. Mára kiderült, hogy feleslegesen, hisz minden nemzetnek szerte e nagy demokratikus és szabad világban szíve joga tisztelni azt a jelképet, amit elődei sok ezer éven át magukénak tartottak. Mi sem tagadhatjuk meg.
Magyarként kötelességük – és ma már szabad is – tisztelni azt ugyanúgy, ahogy bármelyik másik nemzet tisztelheti a maga ősi állatát, szimbólumát: Oroszlánját, medvéjét, kenguruját, sárkányát, vagy kétfejű sasát.
A miénk ez a sólyom, a turulmadár.
Köszönet érte azoknak a kárpát-medencei nemzettársaknak, akik áldozatkész munkával és adományokkal visszaállították nekünk gombosi és bácskai Magyaroknak ezt a méltatlanul eltemetett szobrunkat.
Temetése és elfeledése egy időre esett azoknak a falubelieknek és környékbelieknek eltűnésével, akik a II. világháborúból már sosem tértek haza. Akiket, talán soha sehol nem tudtak méltóképen eltemetni, és halálukért még lélekharang sem kondult.
Így mi nem valami ellen, hanem önmagunkért, a II világháborúban elhunytjainkra emlékezve álljuk körül ezt a nemzeti szimbólumot, akiknek hollétét vagy ismerjük, vagy nem, de közénk tartoztak, ennek a közösségnek tagjai voltak.
Mi nem valami ellen, hanem önmagunkért akarunk önön történelmük, kultúránk, múltunk előtt fejet hajtani.
Mert csak az tudja igazán tisztelni a mások kultúráját, aki ismeri és szereti a sajátját.
(Részlet Hózsa Gaál Gizella műsorvezető felkonferálásából. )