Szeretettel osztjuk meg a Szent István Zarándoklat 2024 – évi útjának beszámolóját, mely egyben a Zarándoklat 20. évfordulója is. ( https://www.magyarkurir.hu/hirek/20-eves-stefanita-lovagok-karpat-medencei-szent-istvan-zarandoklata )
Ez évi Zarándoklatunkat augusztus 15-én Szűz Mária halálának és mennybevételének emléknapján a Bácska északkeleti részén Zenta és Topolya közelében fekvő Tornyos község Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomában kezdtük, ahol ft. Baráth Gábor atya vezette gyülekezetben mutattuk be Szent István érintéssel ereklyésített kard másolatát és az egybegyűlt hívekkel közösen emlékeztünk egyház és államalapító Szent Királyunkra.
Fotók: https://photos.app.goo.gl/
Ezt követően, de ugyan azon a napon, Nagyboldogasszony ünnepén, Adorjánba – az Árpád-kori ősi magyar településre – szinte haza érkeztünk
ft. Orcsik Károly atyához aki nagy szeretettel fogadta a zarándok testvéreket és a gyülekezet is ismerősként hallgatta Szent Istvánról, Rendünkről, Zarándoklatunkról és az ereklyésített kardról szóló beszámolónkat.
Majd délután egy szeretetvendégségen vettünk részt, ahol az összegyűlt kis csapattal közösen köszöntöttük Károly atyát, pappá szentelésének 20. évfordulóján, miközben a Szent István Zarándoklat is éppen a létrejöttének 20. évfordulóját ünnepli.
A helység (és a történelem) szomorú krónikájához tartozik, hogy 1920 augusztusában szerb csapatok a falut elpusztították, számos magyar esett áldozatul a civilek ellen elkövetett támadásnak és bizony a történelem itt ismételte magát: 1944. október 31-én a faluba bevonuló szerb partizánok a magyarellenes terror részeként 52 férfit lőttek a Tiszába. Leróttuk tiszteletünket az áldozatok emlékműve előtt.
Fotók: https://photos.app.goo.gl/
Augusztus 16-án Topolyán ft. Szakály József atya testvérünk adott fedelet a fáradt zarándokoknak. Ezen a napon az impozáns neogótikus három hajós templomban Bogányi Gergely zongoraművész hangversenyén vettünk részt, melyet a művész a híres Bogányi zongorán adott elő a kitűnő akusztikájú templomban.
Fotók: https://photos.app.goo.gl/
Augusztus 17-én délelőtt a többségében magyarok által lakott Zentagunarason a Jézus, az Isteni Megváltó római katolikus templomban ismertettük Szent István királyunk, Rendünk és az ereklyésített kard történetét. A vendéglátónk itt is Baráth Gábor atya volt.
Fotók: https://photos.app.goo.gl/
Még aznap délután Szabadkán, Rendünket képviselve vettünk részt a központi ünnepségen a Szent Teréz Székesegyházban és ezt követően Palicson, a hivatalos megemlékezés világi ünnepségén, ahol mindig körbe leng bennünket a boldog békeidők hangulata, amikor villamossal utaztak Szabadkáról a hangulatos fürdőhelyre a pihenni és szórakozni vágyók.
Fotók: https://photos.app.goo.gl/
Augusztus 18-án Csonoplyán, Hajdú László atya testvérünk Mindenszentek tiszteletére szentelt templomában ünnepeltünk a kicsiny de lelkes magyar gyülekezettel, akik bőkezű agapéval vendégeltek meg minden résztvevőt. László atyának átadtuk szeretettel a csonoplyai gyermekek kellék támogatására Rendünk által küldött adományát.
A csonoplyai templomkert egy pontján hárman közösen földbe szúrtuk Szent István ereklyésített kardját.
(Nem ez az első ilyen eset. Az égi támogatás eddig mindig megérkezett)
Megerősítve ezzel Laci atya azon óhaját, hogy ott majd egy turul szobor fog állni. Bízunk benne, hogy ez a nemes kezdeményezés (is) támogatókra talál.
Fotók: https://photos.app.goo.gl/
Augusztus 19-én a kishegyesi Szent Anna Római Katolikus Plébániatemplomban ünnepeltünk az összegyűlt hívekkel. Vendéglátónk Bartus Ervin atya volt.
Fotók: https://photos.app.goo.gl/
Augusztus 20-án Szent István főünnepén és zarándoklatunk zárónapjaként a topolyai Sarlós Boldogasszonynak szentelt római katolikus templomban Szakály József atya által celebrált ünnepi szentmise után osztottuk meg gondolatainkat az egybegyűlt hívekkel, majd adtuk kézről kézre a zarándoklat 20 éve alatt több mint tízezer honfitársunk által érintett kardereklyét.
Fotók: https://photos.app.goo.gl/
Hálásak vagyunk az elmúlt húsz esztendő kegyelméért, és alázattal a szívünkben köszönjük az Úrnak, hogy minket használ erre a magasztos feladatra.
Köszönjük a zarándoklatunk által felkeresett közösségek felénk irányuló szeretetét, és a megerősítést abban a hitünkben is, hogy nemzetünknek van és lesz jövője.
Szeretettel és hálával, Róbert CSR. és Gábor CSR. Szent István Zarándokok