Kide – templombúcsú

Kide azon települések egyike, amely Válaszút, Magyarszarvaskend, Szent Kamill otthon kápolna, Bonchida és Magyarvista mellett a kisbácsi római katolikus plébániához tartozó filia, ezáltal pedig, rendtársunk Ft. Kovács Árpád CSR plébános atya lelki gondozása alá tartozik. Itt, Kidén az idén is megtartották június 7-én az Úrnapja utáni pénteken, Jézus Szíve ünnepén, az egyházközség templombúcsúját. Ez alkalomból Erdély egyik legrégebbi orgonája lett újra szentelve, amelynek keletkezését az 1600-as évek végére, az 1700-as évek elejére teszik. Hosszas és fáradságos munka után „kelt újra életre” a barokk hangszer, hogy kísérje a közösség szentmiséit. Az orgona renoválása mellett elkészült a plébánia területét körülvevő kőfal kerítés is. Ezen magasztos búcsús szentmisén részt vett a Lovagrend Erdélyi csoportjának delegációja is. Majoros Tibor CSR állandó diakónus a szentmisében szolgált az oltárnál Ft. László Attila főesperes Úr, Ft. Kovács Árpád CSR plébános, valamint más környékbeli papok társaságában. A szentmisén részt vettek a református gyülekezet tagjai is, élükön Nagy Tibor Sándor tiszteletes Úrral. A Rend nevében kívánunk minden kidei keresztény testvérünknek kitartást, jó munkát és Isten áldását további életükre.

Szent István Lovagrend

Erdélyi Csoport

Kide – búcsú fotógaléria: https://photos.app.goo.gl/wwgJ8ntJn4CM8wHCA



Comments are closed.