November 20-án, szombaton 11.30 órai kezdettel került sor a Nagyszombati Novéna Könnyező Szűzanya Búcsújára, a nagyszombati Szent Miklós exfőkatedrálisban, mely 279 éven át Magyarország főtemploma volt. Három jelentős évben könnyezett a novéna idejére a főoltárra kihelyezett Könnyező Szűzanya kegyképe 1663-ban, amikor a törökdúlás során nem sikerült elfoglalniuk a várost, 1708-ban a Rákóczi-szabadságharc idején, és 1710-ben, amikor pestis söpört végig a városon és áldozatokat is követelt. Ekkor a hívek a papokkal kivonultak a székesegyház köré körmenetre a Szűzanya képével, imádkoztak, kérték közbenjárását, s egyszerre csodával határos módon a pestis elmúlt. A búcsún Rendi delegáció vett részt.
Orosch János érsek köszöntötte az állandó diakónus urat, Olgyay Csabát Dunaszerdahelyről; Tóth László kanonokot és Kiss Róbert kanonok-vikárius urakat; a kispapokat, ministránsokat, a Szent György és Budapestről érkezett Szent István Lovagrendek megjelent tagjait, a jelen lévő Mária-tisztelő zarándokokat és a híveket a televízió képernyői előtt.
Az ünnepi szentmise főcelebránsa Orosch János Nagyszombat érseke volt, az evangéliumot Olgyay Csaba olvasta fel, szentbeszédet Tóth László kanonok mondott, a kántori szolgálatot Dr. Schranko László atya végezte, ének, Bacsfa-szentantali Szkóla kórus.
A teljes ünnepi szentmise itt visszanézhető: https://www.rtvs.sk/televizia/archiv/14320#5106
Felvidék ma: https://felvidek.ma/2021/11/magyar-zarandoklat-a-szuzanya-novenaja-kereteben/
További fotók itt: https://photos.app.goo.gl/upsGuB5GaKqJDZFB6