Isten dicséretében élni…
Az évente eddig két alkalommal megtartott, két napos lelkigyakorlataink a járvány helyzet miatt az utolsó két évben elmaradtak. Ebben az évben rendhagyó módon az Úr eljövetelét váró időben, Advent-ben tartottuk meg a Szent Gellért téri Szikla templomban
Lelkivezetőnk P. Pál Csaba atya, pálos testvér volt, aki elmélkedésének első részében részletesen ismertette a Pálos rend történetét – https://www.palosrend.hu/bemutatkozas/palos-helyek/budapest-sziklatemplom/284-sziklatemplom – , és jelenlegi szervezeti felállását. A rendház Szent István termében egy faragott énekmutató tábla (a terem faragott bútorai és képei Ferencz Béla Kaliforniában élő erdélyi magyar díszítő faszobrász kanadai hársfából faragott alkotásai) négy évszámmal – 1250, 1934, 1956 és 1989 – emlékeztet a Pálos Rend életének fontos eseményeire. Ebben a teremben tartott lelkigyakorlat második részében Joesph Ratzinger „A liturgia szelleme” könyv alapján Csaba testvér a liturgia mélyebb gondolatairól beszélt. Kiemelte, hogy egész életünk Isten tisztelete és dicsérete kell, hogy legyen, még ebben a rohanó, száguldó és információ dömpinggel teli világban is, naponta átelmélkedve egy-egy rövidebb részt az Új – és Ószövetségből, illetve a Jelenések könyvéből. A Szentírás részeinek az átelmélkedése a jobb megértés érdekében az előbbiekben említett sorrendben kellene, hogy történjen. A szentmisén, az oltáron megjelenítjük – jelen valóvá tesszük – az eseményt, amely által mi is részesei leszünk ennek. Ez a megjelenítés felszabadít egy időre a mindennapiból, és ezáltal képesek vagyunk tovább hordozni a napok terheit.
Novák György CSR
További fotók itt: https://photos.app.goo.gl/rGBuaoPX7Ai1vUrB9