Sok évszázados tetszhalott állapotából támadt fel a rendszerváltás után a Szent István Lovagrend, azaz a Cruciferi Sancti Stephani Regis: Paskai László bíboros atyáskodott felette, az igen bonyolult jogi procedúrát pedig egy fiatal és tehetséges egyházjogászra bízta: Erdő Péterre. Így forrt egybe annak idején a két főpásztor szándéka és munkája, melynek eredménye az immár 30 éve újra aktívan tevékenykedő, magyar keresztény egyházi lovagrend. Az esztergomi rend „legújabbkori” történetéről beszélgettünk dr. Ferencz Csaba űrkutató, villamosmérnökkel, a lovagrend nemrég leköszönt nagymesterével és utódával, Novák György villamosmérnökkel.
– Milyen szándék vezérelte az alapítókat, amikor Paskai László bíboroshoz fordultak a mintegy 500 esztendeje nem működő lovagrend újraindításának céljával?
Dr. Ferencz Csaba (F. Cs.): A rendszerváltás idején alapítottak egy hamis Szent István Lovagrendet, amelynek sem jogi, sem erkölcsi köze nem volt a Szent István király alapította ispotályosokból II. Géza király segítségével lovagrenddé alakult, hasonló nevű rendhez. Ebbe a világi társaságba -vesztükre- meghívtak jómagamat is két társammal. Azért vesztükre, mert e világi társaság megalakulását Paskai László bíboros úr elé vittük. A fő pásztor alaposan kikérdezett bennünket, átgondolta a hallottakat, majd megállapította, hogy a „rendnek” a puszta létezése is teljesen szabálytalan, fel kell számolni. Erre végül hosszas erőfeszítések után, 1991-ben került sor a Legfelsőbb Bíróság döntése nyomán. Hamar adódott a kérdés: Mi lenne, ha rendezett jogi háttérrel újraindítanánk valahogy az ősi magyar rendet? Bíboros úr támogatta az elképzelést, azt kérve, hogy a jogi procedúrával kapcsolatban forduljunk egy kiváló fiatal egyházjogászhoz, aki Rómában és Esztergomban is tanít. Nos, ő volt Erdő Péter, akinek a segítségével végül Paskai László 1993. augusztus 20-ai hatállyal elfogadta, lelkiségében, szellemiségében újraindította a rendet.
– Innen indult tehát a rend újkori története és az érzelmi kapcsolat, immár nem csak Paskai Lászlóval, de mai főpásztorunkkal is…
F. Cs.: Ez így van. Erdő Péter bíboros úr éppúgy fejből ismeri alapokmányunkat, mint az egyházi törvény- könyvet. Hozzá kell tennünk: nem volt lehetséges a lovagrendet teljes régi valójában újraindítani. Az evilági jogok nem regenerálhatók ennyi idő után: az egyházi lovagrend immár egyházi magántársulatként működik, fővédnöke és egyházi elöljárója pedig a mindenkori esztergom-budapesti érsek.
– Bíboros úrnál talán csak ön ismeri jobban a rend nek nem csak az alapokmányát, hanem a működésének nüansznyi részleteit is: a kezdetektől egészen a közelmúltig a lovagrend vezetője volt.
F. Cs.: Az újraindulás után, a jelöltségi idő leteltével választott meg a rend a nagymesterének, és ebben a minőségemben 6 évente újra és újra megerősített. Az idén azonban számolni kezdtem: 81 éves vagyok, ha ehhez hozzáadok 6 évet, az 87, ami egy nagyon csúnya nagy szám… Nem tehetem ki egy esetleges traumának a lovagrendet, úgy döntöttem, itt az ideje egy szép, rendezett és átgondolt váltásnak. Ez meg is történt: az eddigi főtitkármester, Novák György lett a nagymester, a tisztújítás eredményét pedig Erdő Péter bíboros úr el fogadta. Az operatív vezetés már Novák György feladata, én pedig a háttérből segítem a munkáját.
– Milyen létszámmal és milyen feladatkörrel működnek ma a stefaniták?
Novák György (N. Gy.): Nem csak a történelmi Magyarország területén, de világszerte vannak egyházi és világi tagjaink, aktív csoportjaink a magyar közösségek ben. A létszámuk megközelíti a kilencvenet, de jelenleg újabb csoportok megalakulása is zajlik. Ahogy az első alapító szándékában is állt: karitatív tevékenységet folytatunk, Kárpát -medence-szerte segítve a magyar közösségeket. Tavalyelőtt egy csángóföldi magyar faluba vittünk szeretetcsomagokat karácsonykor, most a délvidéki Csonoplyára készülünk, illetve nemrég egy komolyabb összeget utaltunk a kárpátaljai Szent Anna Karitásznak, magyar testvéreink háborús viszontagságainak enyhítésére. Ezen felül az egyházi főhatóság jelzései, kérései nyomán mindenütt segítünk, ahol csak szükség van ránk. A karitatív tevékenységet a rendi hozzájárulásokból és „civil” adományokból fedezzük, utóbbiak érdekében időnként gyűjtéseket szervezünk, de a honlapunkon megtalálható számlaszámon eseti jelleggel is fogadunk támogatásokat (stefanitalovagrend.communio.hu).- Harminc év nagy idő egy ember életében – Ön éppen ennyit töltött a lovagrend vezetésével. Milyen érzés elszakadni mindettől?
F. Cs.: Csíksomlyói születésű székely ember vagyok, így hát eleve arra neveltek, hogy állni kell a sarat és arra kell törekedni, hogy a dolgok jól menjenek. Nem arra kaptunk ígéretet az Úrtól, hogy ebben a világban mi az idők végezetéig „villogunk”, hanem azt kérte, hogy kövessük őt. Nekünk föl kell vinnünk a csomagunkat arra a dombra, ahova ő is felcipelte a hátán a két keresztbe rakott gerendát. A helyzet az, hogy nekem néha elkelt a segítség… Nagyon örülök, hogy van, akinek nyugodt szívvel adhattam át a rend vezetésének a teljes terhét, és Istennek hála azért is, hogy a rendet mindeközben az elmúlt 30 év legerősebb nagytanácsa vezeti. Iszonyatos munka áll előttünk, ami csak egyre több lesz. A miénk ma a legüldözöttebb vallás a világon, és nem tudhatjuk, hogy a most zajló változások nem vezetnek-e majd olyan helyzetekhez, amilyen például II. András király idején volt a Szentföldön, vagy amilyennel Nándorfehérvárnál, Mohácson szembesültünk…
– Nem akármilyen feladatkört vett át a visszavonult nagymestertől.
Hogyan tovább?
N. Gy.: Lassan 20 éve vagyok a lovagrend tagja. Miközben már tudtam a rend létezéséről, az egyik augusztus 20-ai Szent Jobb körmeneten pillantottam meg először Csabát és azonnal úgy éreztem, hogy fel kell vele vennem a kapcsolatot. Így is történt. Működik a kegyelem, mert ma is annak élem meg a lovagrendi tagságomat, és ennek a kegyelemnek a tudatában is tevékenykedem. Ahogyan ez és az alázat vezetett végül a nagymesteri funkció betöltéséhez is. Úgy vélem, hogy Csaba már korábban gondolt rám utódként – én pedig a magam tehetsége és jóindulata szerint igyekszem majd megfelelni. Sok minden közös bennünk, például az is, hogy mindketten a Szűzanya kötényében nevelkedtünk: ő Csíksomlyón, én a partiumi Máriaradnán. Hiszem, hogy ezeknek a gyökereknek is jelentőségük van – és hogy öntözni kell azokat szüntelen.
Mészáros Erika