Beregszász adomány átadás – 2023

„Ezért hát a mindenünket megosztás szellemében kellene ünnepelnünk, annak a részvételnek a hitelességében, hogy együtt vagyunk, akiknek szükségük van szeretetteljes segítségünkre.”
Szent II. János Pál pápa
 A legértékesebb …Nálunk hagyja a szívét, reánk szórja örömét, nekünk adja jókedvét… A dalban szereplő öröm és jókedv jegyében indította el idén is a Szent István Lovagrend az évvégi adománygyűjtését. Az idei esztendőben, e rendi és világi összefogással véghez vitt akciót az
élet, Mikulás-gyűjtéssé alakította. A Szent István Lovagrend tagjai szeretetteljes segítségüket – kül és bel-honban egyaránt – a
legértékesebb valutára: gyermekmosolyra válthatták.
Tekintettel a szorgos kezekre, és az adományozók jóságára, a tervezett egy helyett, két helyen is csilingelt a mosolykassza.
Külhonban, Kárpátalján, a beregszászi gyermekek Mikulás napi megajándékozása lett a feladat. Megvalósult célul tűzték ki, hogy minél szebb mikuláscsomagot juttassanak el 130 gyermek részére, akik a Bethlen Gábor Líceum elsős-másodikos kisdiákjai, a Szent Kereszt plébánia körzetének hittanosai, valamint a helyi karitász önkénteseinek gyermekei. A líceumi gyerekek egy kis előadással, míg a plébániai hittanosok egy kvízjátékkal készültek a Mikulás fogadására. Mindkét helyszínen a jelenlévő tanítók, szülők és hitoktatók személyesen is meggyőződhettek, hogy a Mikulás eredménnyel járt. A gyermeki arcokon felcsillant a várt
mosoly, és Szent Miklós öröme, jókedve egyszerre szállta meg őket.
A Szent István Lovagrend ezúton is köszöni az Országos Karitásznak a csomagok kiszállításában nyújtott segítségét. Tekintettel a Kárpátalján is fennálló állapotokra, a Beregszászi Szent Anna Karitászt a Rend, az eltelt egy évben, két alkalommal anyagilag is támogatta. A sorozatos támogatást, a külhoni szervezet személyesen és levélben is, hálatelt szívvel köszönte meg a Lovagrendnek. Kárpátalján a csomagok átadásánál a Szent István Lovagrendet Kabát Zsuzsanna CSR és Novák György CSR képviselték.
Ezzel egy időben Pécsett, a kórházban fekvő kisgyermekek is részesülhettek a szentmiklósi érzésekből. A Szent István Lovagrend által gyűjtött adományokból itt is megtelt a Mikulás zsákja, aki személyesen járta körbe az összes, e napon kórházban fekvő kisgyermeket a városban. Hogy hogyan fogadták? Egy súlyos beteg kisgyermek éppen egy kezelés közben látta meg, ki érkezik a folyosón, és az egész épületet bezengve kiabálta, elfeledve súlyos fájdalmait: „Apa mégis igazat mondott! Tényleg megjött a Mikulás!”
A baranyai vármegyeszékhelyi átadásnál Dr. Őri László a Baranya Vármegyei Közgyűlés elnöke volt megtisztelő partnere a Szent István Lovagrendnek, míg azt személyesen Szécsi Máté CSR képviselte.
Szent István Lovagrend

Kárpátalja.ma cikke: https://karpatalja.ma/karpatalja/szines/ajtodnal-szent-miklos-kopog/

Fotóalbum – https://photos.app.goo.gl/t7mpwG5T1Y1heTq49


Comments are closed.