A Lovagrend céljai

A Lovagrend célja – az évszázados hagyományok szerint – a működő jeruzsálemi eredetű keresztény lovagrendekkel együttműködésben és egymagában is
ISTEN DICSŐSÉGÉNEK előmozdítása tagjai életén keresztül, A HITNEK és az EGYETEMES KERESZTÉNYSÉGNEK valamint A MAGYARSÁGNAK tett szolgálattal és felebaráti segítségnyújtással.

Szent Jobb

A mi URUNK JÉZUS KRISZTUS isteni parancsaihoz és tanácsaihoz híven, az Egyház tanításától vezérelve a Lovagrend terjeszti és erősíti a szeretet és a testvériség keresztény erényeit, gyakorolja az irgalmasság cselekedeteit, különösen a betegek, a vándorok, a zarándokok, a menekültek, a bujdosók, a száműzöttek, az elhagyottak, a szegények segítésével, gondoskodva lelki felemelésükről, megerősítve Istenbe vetett hitüket. A Rend keresztény misszióknak szenteli magát.

A Lovagrend a rendkívüli csapások és a háborúk áldozatai megsegítését fontos feladatának tekinti.

Koronázási tárgyak

A Lovagrend a keresztény hit és erkölcs alapjain állva szolgálja a magyar nemzet érdekeit, ápolja a történelmi tradíciókat azok igaz és tartós értékeit megőrzendő és folyamatosan munkálkodik a hányatott sors miatt csak részben ismert történelmi előzmények minél teljesebb feltárásán.

A Lovagrend céljai megvalósítása érdekében adományokat gyűjt és elfogad, szellemieket és anyagiakat működtet a Hit szolgálatából és a lovagi erények gyakorlásából fakadó követelmények feltétlen érvényesülésének alárendelve.

Szent István Király

A Lovagrend anyaországa MAGYARORSZÁG (az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye), de különös figyelemmel fordul az ország mai határain kívül, a Kárpát-medencében illetve a világ más tájain élő magyarság felé.



Comments are closed.