2011. augusztus
Forrás: Magyar Kurír, Gábor Bertalan, Gálfi Irén
hangfelvétel forrása: Kossuth rádió
SZEPSI. A péderi népdalkör meghívására a budapesti Szent István Lovagrend néhány tagja augusztus harmadik hetében zarándokútra indult, hogy a rend eddigi misszióját folytatva megmutassa Szent István kardjának másolatát, amelyet 2005 óta a budapesti Szent István-bazilika kincstárában őriznek. 
Az érdeklődők a Szent István-napi ünnepségek kapcsán több település templomában megtekinthették az értékes emléktárgyat, többek között Ájban, Tornán, Udvarnokon. Tornaújfaluban, Szepsiben, Makrancon, Buzitán és Péderben. A budapesti Szent István Lovagrend tagjainak elmondása szerint a megtett több mint tízezer kilométeres zarándokúton jó volt látni, hogy a huszti tízfős református gyülekezet épp oly megható tisztelettel adózott a Szent Király áldott emlékének, mint a hatezer tagot számláló székelykeresztúri közösség. A rend tagjai ezzel is teljesítve látják zarándoklatuk elsődleges célját: bátorítani népünk tagjait az újpogány szokásokkal szembeni határozott küzdelemre és ellenállásra. A Szent István Lovagrend eredti neve: Cruciferi Sancti Stephani Regis, vagyis Szent István Király Keresztes Lovagjai.
Ez a név az 1100-as évek közepe óta él, míg a rend léte visszavezet Szent István királyunkhoz, aki 1017 és 1018 folyamán zarándokházakat, ispotályokat alapított, amelyek mellett szerzetesi közösségek jöttek létre.
A keresztény lovagrendek valójában egyházi intézmények, miként a Szent Sír őrzőiből lett Szent Sír Lovagrend, a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett ispotályból kinőtt Máltai Lovagrend, illetve a Szent István-i, vagyis stefanita – ispotályokból kifejlődött Cruciferi Sancti Stephani Regis. A lovagrend tagjai három alapfogadalom – a tisztaság, az engedelmesség és a szegénység – mellett egy negyedik fogadalmat is tettek, vállalták a hit, az egyház és a rászorulók védelmét. A XII. században a Johannita (ma Máltai) és a Stefanita Rend ispotályos rendből cruciferivé, vagyis keresztes lovagrenddé alakult Szent István-i lovagok anyaháza ekkor Jeruzsálemben volt. Két nagy templomot tartottak itt fenn, remek együttműködésben a johannita testvérekkel.
A mohácsi csata után megszűnt a rend. Az érsekségnek sikerült Nagyszombatba menekítenie az összes esztergomi okiratot, köztük a stefanitákra vonatkozó dokumentumokat is; ilyen módon az érseki levéltárban mind a mai napig megvan III. Orbán pápa eredeti bullája, amely a tatárjárás során sérült meg. Paskai László bíboros 1993. augusztus 20-án a stefaniták működését egyházi magántársulati formában újra lehetővé tette.
A Szent-Istvánnak tulajdonított kardot a prágai Szent Vid-székesegyházban őrzik. Az ereklye 1386-ban„Szent István magyar király kardja elefántcsont markolattal” bejegyzéssel került elhelyezésre a székesegyházban. A művészettörténeti vizsgálatok alapján 1000 körül készült normann munkaként azonosítható.
1936-ban Serédi Jusztinián hercegprímás és Fettich Nándor régész a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából a helyszínen elvégezte a kard tudományos igényű vizsgálatát. Fettich rendkívül alapos tanulmánya 1938-ban, István király halálának 900. évfordulóján jelent meg. A régész szerint a kardon látható kopások igazolják, hogy nem uralkodói jelvényről, hanem használt fegyverről van szó. Még alaposabb vizsgálatnak vetették alá a kardot 1970-ben, Szent István születésének 1000. évfordulója alakalmából. László Gyula régésznek a vizsgálat eredményeként sikerült a keresztvas faragványait is rekonstruálni.
A kardot birtokosa általában kapja valakitől, hogy azzal teljesítse küldetését. István is ünnepélyes keretek között kapta meg fegyverét. A Képes Krónika szerint, 997-ben, mielőtt Koppány ellen indult volna, Grann (vélhetően a mai Garam) folyó mellett övezték fel őt karddal.