A Csemadok Kassa-környéki Területi Választmány Elnöksége Köböl Zoltánnak 2023-ban a Csemadok Magyar Helytállásért Díjat Torna-Abaújban adományozta, a magyar kultúra ápolásáért, közkinccsé tételéért, Péder község, de az egész régió magyar nemzeti közösségének kulturális, szellemi gyarapításáért és megmaradásáért. A kitüntetett a Csemadok Kassa-környéki Területi Választmány emlékplakettjét átvette a magyar kultúra napja területi emlékünnepségen, Szepsiben, 2023. január 27-én. Az emlékünnepségen a kitüntetett méltatását felolvasta: Soltész István, a Csemadok Kassa-környéki Területi Választmány tagja, a Csemadok Péderi Alapszervezet elnöke Péderből: „Engedjék meg, hogy röviden összefoglaljam Köböl Zoltán eddigi pályafutását a kultúra, a hagyományőrzés és a népművelés terén. Köböl Zoltán barátomat ha egy szóval vagy mondattal kellene jellemeznem, így szólna: Egy jó palóc! Zoli Dobócán született, ez egy kis falu Feledtől nem messze Gömörországban. Az alapiskola elvégzése után magyar iparista lett, az érettségi után a Műszaki Egyetemen diplomát szerzet. Több programozó cégnél dolgozott, ma is programozó. A jó Isten úgy akarta, hogy Péderbe találja meg élete párját, Editkét. Házasságuk gyümölcse két fiú gyermek, van két unokájuk a többi majd jön. Az első pillanatoktól fogva úgy ált hozzá a falu a közösség feladataihoz, mintha mindig péderi lett volna. A Csemadok szervezet oszlopos tagja és mindenese. A falu különféle rendezvényeinek aktív résztvevője. A péderi Csömcsögős kenyérlángos megteremtője és a kemencében való elkészítője. A múlt évben, a díjkiosztáson, engem a péderi kultúra hajójának kapitányává nevezett ki, akkor én ma bátran állíthatom, hogy Zoli az egyik első tiszt ezen a hajón. Mi, akik ma együtt ünnepeljük a gyönyörű magyar kultúránknak napját, legtöbben ismerjük a Zolit, remélem ezen a közös úton még sok emlékezetes fellépésben lesz részünk. A péderi éneklőcsoport Zoltán költői múzsája nélkül nem tudott volna oly sikeres lenni, mint amilyen eredményeket elért, úgy itthon, mint határokon túl. Délvidék, Zenta, Erdély-Urmös, Nyárádremete, Pártium-Szilágy nagyfalu és nagyon sok magyarországi közösség emlékszik, a Gyászba borult Szent István országa, kezdetű dalunkra, melynek szövegét szintén Zoli írta. Nem szeretném tovább húzni az időt, mert ha mindent felsorolok, itt lehetnénk még egy fél napig. Kívánok ezért Zoli barátomnak sok erőt, egészséget és kitartást ezen az úton.” A kitüntetettnek a Csemadok Kassa-környéki Területi Választmány Elnöksége és titkársága a továbbiakban erőt, egészséget, fiatalos lendületet, vidám, örömteli hétköznapokat, békés ünnepnapokat, mosolyt, szeretetet, meghitt, áldott, szeretetteljes, nyugodt, békés, boldog életet és további sok sikert kíván.
Forrás FB.: Zborai Imre