A Fővárosi Örmény Önkormányzat és a Szent István Lovagrend közös szentmiséje az aradi vértanúk emléknapján

A Fővárosi Örmény Önkormányzat és a Szent István Lovagrend az aradi vértanúk emléknapján közös szentmisén emlékezett meg a Szent István-bazilikában. A szentmisén magyar és magyarörmény áldozatokra emlékeztünk. Ezt követően, közösen gyújtottuk meg a múlt és a jövő lángját a Bazilika előtti téren, mécseseinkkel hatalmas keresztet formázva.
– Majd részt vettünk egy közös szeretet vendégségen a Bazilika Mária-termében, ahol a szerző Siposné prof. dr. Kecskeméthy Klára ezredes a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára bemutatta Czetz János a székely örmény származású honvédtábornok argentin munkásságáról szóló nagyformátumú illusztrált kiadványát. Melyben a három nyelven, magyarul, spanyolul és örményül olvasható köszöntőt, Németh Szilárd honvédelmi miniszterhelyettes az ajánlásokat Dr. Gelényi Csaba, Magyarország argentínai nagykövete, Maximiliano Gregorio-Cernadas, Argentína korábbi magyarországi nagykövete, valamint Esztergály Zsófia Zita a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke és a Józsefvárosi Örmény Önkormányzat elnökhelyettese írta.

További fotók, itt: https://photos.app.goo.gl/FWLL9Bkois26enpN9



Comments are closed.