Július 14-én, 11 órai kezdettel az Erdélyi Csoport delegációval vett részt a Szent Kamilla Otthon búcsúünnepén. A bemutatott szentmise főcelebránsa Ft. László Attila kolozsvári főesperes-plébános volt a Szent Mihály templomból. Az ünnepi szónok SCHEK László nagyváradi egyházmegyés-pap volt, aki egy éve gennyes agyhártyagyulladás következtében élet-halál között több mint három hónapon át önkívületi állapotban volt, s most lábadozó betegként is eljött, hogy nagy hitelességgel szólhasson a Szent Kamill Otthon betegeihez, s a búcsún részt vevőkhöz Ft. Az eseményen jelen voltak továbbá – Ft. Székely Dénes a gyulafehérvári papnevelő intézet tanára és egyben Kolozsvár Monostor-negyedének plébánosa, a felvinci egyházközség plébánosa, ft. Bíró Károly, Ft. Székely Dénes a gyulafehérvári papnevelő intézet tanára és egyben Kolozsvár Monostor-negyedének plébánosa, a felvinci egyházközség plébánosa, ft. Bíró Károly és további három helyi plébános. A Szent István Lovagrend részéről jelen volt: Ft. Kovács Árpád plébános úr, a Rend papja és a Szent Kamilla otthon lelkivezetője, Brassai Kármen és Müller Tamás István. A felemelő ünnepség közös agapéval és imával ért véget. Köszönetet mondott a Rend megjelenéséért Ágopcsa Andrea, az Otthon vezetője, volt rendtársunk Csöpi – Nyugodjon békében! – unokahúga.
Brought to you by Myalbum