Szeptember 5-én megkezdődött Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK). „Közösségünk felemeli tekintetét, látóhatárát az isteni Eucharisztiához, és Krisztus szívéhez igazítja” – fogalmazott Angelo Bagnasco bíboros homíliájában ezen a hármas ünnepen – megnyitó, elsőáldozás, Venci Sancte – a Hősök terén. A világesemény előtt nagyszabású zenés-táncos műsor várta a résztvevőket.
„Hálát adok az Isteni Gondviselésnek, hogy a mai napon megnyithatjuk az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A tavalyi halasztás után átérezzük, hogy az életünk nem pusztán a saját igyekezetünkön múlik. Köszönjük az Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának segítségét és munkáját, és Piero Marini érsek úr munkáját, a magyarországi szervezők hősies helytállását, a magyar társadalom minden segítségét.
Ezekben a napokban különösen is átérezzük, hogy Krisztus velünk van az Eucharisztiában. Nem hagyja magára az Egyházat, a népeket, az emberiséget. Minden erőnk és reményünk belőle fakad. Az Eucharisztia az a forrás, amelyből keresztény életünk, küldetésünk táplálkozik. Krisztus Urunk! Légy velünk! Adj erőt és világosságot küldetésünkhöz a mai világban! Add, hogy veled éljünk itt a földön és majd az örökkévalóságban!”
Olvasd tovább itt: Magyar Kurir
A Rend saját fotói: https://photos.app.goo.gl/udqoKt4Q5FwU5MRV7
A Kongresszusi nyitó szentmise itt, teljes egészében visszanézhető
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 11-i, szombati napján szentmisét mutatott be Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a budapesti Kossuth Lajos téren. Ezt követően a hívek eucharisztikus, gyertyás körmenetben vonultak át a Hősök terére, ahol Erdő Péter bíboros szentségi áldásával ért véget az esemény.
Krisztusban Kedves Testvérek!
A gondviselő Isten különös ajándéka, hogy az eucharisztikus kongresszus lezárása előtt együtt ünnepelhetünk itt, a nemzet főterén. A Parlament épületében most egyszerre jelen van a Szent Korona és legbecsesebb ereklyénk, a Szent Jobb. A mise kezdete előtt halhattuk Bartholomaiosz kostantinápolyi pátriárka szavait. Ezúton is köszönetet mondok neki azért az értékes és szimbolikus jelentésben gazdag tettért, hogy eljött közénk és szólt hozzánk. Ő volt az, aki 2000-ben itt, Budapesten az ortodox egyház számára is szentté avatta első királyunkat, Szent Istvánt. Ezzel is arra emlékeztet, hogy első királyunk halálakor 1038-ban még egységben volt a keleti és a nyugati kereszténység. Ez az egység pedig magának Krisztusnak az akarata, hiszen Ő azért imádkozott, hogy tanítványai egyek legyenek, és így elhiggye a világ, hogy az Atya küldte Őt (vö. Jn 17,21). Mai világunknak égetően szüksége van az egységes kereszténység tanúságtételére.
Olvass tovább: Magyar Kurir
A Rend saját fotói: https://photos.app.goo.gl/dGK1FH81vA39u5Un8
Itt visszanézheted: https://youtu.be/W8MBjUfUQts
Statio Orbis – NEK záró szentmise Ferenc pápával
Fülöp Cezáreájában Jézus megkérdezi a tanítványaitól: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” (Mk 8,29). Ez a kérdés sarokba szorítja a tanítványokat és fordulatot hoz számukra a mester követésében. Jól ismerték Jézust, nem voltak már kezdők, hiszen közel álltak hozzá, és tanúi voltak számos csodájának, ámulattal hallgatták tanítását, és mindenhová elkísérték. Mégis, nem úgy gondolkoztak még, mint Ő.
„engedjük, hogy a találkozás Jézussal az Eucharisztiában átalakítson bennünket, ahogyan átalakította a nagy és bátor szenteket, akiket tiszteltek, mint Szent Istvánt és Szent Erzsébetet is.”
Ez a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egy út végét jelenti, de legyen még inkább egy kiindulópont. Ha Jézus nyomában járunk, ez arra hív bennünket, hogy előre nézzünk, hogy befogadjuk a kegyelem átformáló ajándékát, és hogy mindennap újraébredjen bennünk a kérdés, amit Fülöp Cezáreájában az Úr feltett a tanítványainak: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?”
Olvasd tovább itt: Magyar Kurir
A Rend saját fotói: https://photos.app.goo.gl/te4yt3dZC1qo5L4XA