Szent István Zarándoklat 2015.

Államalapító királyunk nemzetösszetartó szellemét egy a szent királyhoz kapcsolódó érintéses kard ereklyén keresztül évről évre a Szent István zarándoklat körbeviszi a Kárpát-medence egy szegmensében. Az idei fóti Pannon majorban tartandó jubileumi rendezvényt követően indulnak el a zarándokútra az alábbi útvonallal:

 

Útvonal térkép:
https://goo.gl/maps/FeqU6
Résztvevők:

Greff Magdika és Laci
Tasnádi Gábor
Hodruszky Róbert

állomások:
Arad Séga – Majláth    14.  péntek
Ft. Király Árpád esperes 
Kispereg:   15. szombat
Tóbiás Tibor református lelkész
Végvár:  Temes m. aug 16. vasárnap
Bódis Ferenc református

Lupény : augusztus 18.  kedd szentmise 19 óra 

Marthy Attila, plébános
Nagyenyed Református Egyházmegye   aug. 19. szerda 
Tóth Tibor református lelkipásztor
Dr. Gudor Kund Botond esperes
Kisbács: augusztus 20. csütörtök

Kovács Árpád  atya 
Kolozsvár: aug. 20. csütörtök – Magyar napok
Szent István templom  Strada Donath 114
szentmise 18. óra
Kovács Sándor esperes

Néhány pillanat a 2015. augusztusi Szent István Zarándoklatból.
Bővebben hamarosan a SZIZ oldalon.

A 2015. évi jubileumi szertartást Szabó Izabella evangélikus lelkész és Sándor atya, fóti római katolikus plébános atya celebrálta, majd id. Tasnádi Gábor rendtársunk olvasta fel gondolatait.

„Jubileumi alkalom a mai, mert éppen 10 éve járjuk zarándok utunkat.

Miért is járjuk ebben a rekkenő hőségben ezt a Zarándok-utat? Az eszmeiségre magyarázatot Robi adta meg 2005-ben. Az elmúlt 10 év alatt megtapasztaltuk, hogy szükség van ránk Erdélyben, Kárpátalján, a Délvidéken, Felvidéken a Csángóknál és mindenütt ahol még magyarok élnek kisebbségben. Mert az emberöltőkön át tartó lassú, minden eszközzel gyorsítani igyekezett asszimiláció megállíthatatlan, Babits szavait idézve „mint oldott kéve hull szét nemzetünk”  ! Ez a mi gondunk, de talán nem hangzik túl drámaian, ha azt mondjuk, hogy ezekben az órákban, napokban, hetekben, hónapokban a végveszély határán egyensúlyoz Európa! Valami hasonló helyzetben vagyunk, mint a XVI. században, mikor a hírnök meghozta a hírt: elindult a szultán serege – várakat építettek, erősítettek, seregeket gyűjtöttek stb.

Lehet most jogászkodni, álhumánusan taktikázni bal és jobboldalon csűrni csavarni, de ha rosszul kezeljük akkor csak idő kérdése és vége a keresztény Európának, az európai kultúrának, a helyi szokásainknak és hagyományainknak, közbiztonságnak…mindennek ami az öreg Európát jelentette! Hogy jön ez ide? Mert a 15 milliós magyarság 90 éve itt a Kárpát medencében 8 felé szakítva éli meg azt a küzdelmet a megmaradásért, ami most a 400 milliós Európa előtt áll.

Felolvasnék egy gyűjteményt, amelyet a „Háromszék” c. erdélyi napilapból szedegettem össze. Azt mondja, hogy Nagymagyar, ez község, 1910-es adataink szerint lakosságából 1325 magyar, aztán pár német, ennyi. Pozsony vármegyében él évezrede. Most szlovákok lakják, élik. Magyarigen: 1559 lakos, abból 1117 román, 348 magyar élt ott száz évvel ezelőtt. Azt kérdezheti valaki vagy a tájékozatlan külföldi, hogy akkor miért nem „Románigen”? Hát azért, mert kezdetben egy szál román sem élt Alsó-Fehér vármegyének ebben a sarkában. Aztán itt van nekünk Magyarkanizsa 17 018 lakossal, abból 16 655 magyar, 329 szerb, mégis „odaloccsintották” Szerbiához egykor. Kérdezhetné akár egy gyerek is, de kérdezi a felnőtt is, ha meg nem ütötte a hőguta, hogy akkor miért is román a Magyarigen? Pejoratív jelző.. nagymagyarkodunk , akkor hát mit is keres  Nagymagyar éppen Szlovákiában? És Nagymagyarban szabad-e nagymagyarkodni? — kérdezhetjük  a szép magyar anyanyelvünkkel incselkedve. És van nekünk Magyarapácánk is Temes megyében, ahová most is megyünk és ahol szintén román kenyeret esznek állítólag, noha maga vet s arat, csépel és őröl… de van Magyarremete is, nem csak Magyarapáca! Túlra került Biharba, Belényestől nem messze, magyarok lakták s keresztelték, most tiszta román település, magyar csak suttogva s szürkület után szólal. Magyarbikal, 1910-ben egy szál román nem lakott ott, Kolozs vármegyében, 907 lakosa mind magyar volt. Most alig él benne magyar ember. Magyarpalatka: 1268 román s magyar lakos vegyesen kilencven évvel ezelőtt, most néhány magyar lézeng benne, s ha szólal az úton vagy hivatalban, csak románul. Magyarózd, 946 lakos, Romániában éldegél nagy riadalomban, iskolája már nem magyarul tanítja Petőfit, ha tanítja még. Magyarkiskapuson alig élt román, amikor ezt a statisztikát leírták, ma nincs magyar benne. Végül itt van még a szép nevű Magyarszarvaskendet, Szamosújvár járásban van, tény, alig van benne magyar.

Soroljuk-e tovább? Magyarkodjunk-e, amikor mások a legtávolabbi szigeteken nyaralgatnak? Hát ezért indulunk mi nyár végén évről évre zarándokolni, hogy mint egy nagy felkiáltójel, felhívjuk a figyelmet, juttassuk eszébe mindenkinek itthon és odaát a határon túl is, közelben és távolabb,mert el lehet menni Angliába, Spanyolországba szerencsét próbálni a jobb élet reményében, de mi akkor is egy nemzet vagyunk, összetartozunk, egy a sorsunk!

Mert lassan lejár a nyár, aztán lejár Almagyarnak s Felmagyarnak egyaránt, ha nem ügyelünk és elfelejtjük kik vagyunk, honnan jöttünk, anyanyelvünket, hitünket, hagyományainkat, HAZÁNKAT.

Hát ezért indulunk Isten segítségét kérve a Szent István Zarándok útra ma is!”



Comments are closed.