Székesfehérvár – országjárás –

Versek:
Pavlicsek Zsolt
Varga Balázs
Winkler Márton

unnamed

Onnan jöttem
Onnan jöttem,
Hol vér hullik az égből,
Nincs levél az ágon,
Fekete a föld.Onnan jöttem,
Hol füst száll fel a mélyből,
Elátkozott tájon,
Még a fű sem zöld.Onnan jöttem,
Hol hallgat a táj,
Hamu borít mindent,
Izzik a levegő.

Onnan jöttem,
Hol már élni is fáj,
S életteret teremt,
Egy eleven temető.

Onnan jöttem,
Hol a gyűlölet él,
Sírnak az emberek,
Egy égő katlanban.

Onnan jöttem,
Hol minden élő fél,
Könnyesek a szemek,
S esik szakadatlan.

Onnan jöttem,
Hol üszkös romok állnak,
Az éjszaka csendjében,
Elsápad a fény.

Onnan jöttem,
Hol az álmok köddé válnak,
S az elmúlás nevében,
Megszűnik a remény…

(W. M.)
A szenvedés morfológiája

Időnként azt érzem:
világunk végleges végletes
dögletes sorsa a szenvedés.

Kínok hullámai
még enyhén csapkodták
Kegyesen kímélt szigetemet.

Ó, de mit kezdjünk
felebarátainkat fojtogató
fránya bajokkal,

Betegséggel, magánnyal,
nyomorító félelmekkel,
oldhatatlan görcseikkel ?

Nem ehetek jóízűen a búra mögött
mikor a túloldalon az éhezők
nyála folyóként hömpölyög …

Boldogság és szenvedés határa
nem átjárhatatlan
Nincs két külön világ –összetartozunk !

Nem kétféle a teremtett ember
nincs inkább és kevésbé
boldogságra méltó !

Mikor bárki szenved
mindenkit érint
sorsunk alakítja — még ha nem is értjük..

El nem bújhatunk,
tényét nem tagadhatjuk
félre sem magyarázgathatjuk..

Legmélyebb magunkban,
elutasításaink durva vadonjában
csúnyán elgazdátlanodhatunk..

Örök áldottság állapotából
légkönnyen kiszállhatunk,
kegyelmétől eltávolodhatunk…

Előtte mindannyian,
egyformán mezítelenek
s nincstelenek vagyunk,

Miket birtokolhatunk
ajándékba kaptuk,
pillantás alatt elbukhatjuk.

Érdemünk, ha némi van
semmi sem sajátunk
hálánk felfelé szálljon,

Idelent vagyunk :
irgalmat tanulók
vígaszra szorulók..

(P. Zs.)
Megváltó áldozat

Rügyekből fakadó fák nyíló virága,
Keresztből sarjadó hitünknek világa,
Igazság-hegyei hatalmas oltárok,
Végtelen távlatok, szép nagy magasságok!

Józan ész elvész globális áramlásban,
Létünk bölcsessége a mindent-tudásban.
Kitárt karral Hozzá mindig fordulhatunk,
Összekulcsolt kézzel elé járulhatunk.

Miért kell most minta? Kérdik a sötétben,
Kétezer éve volt, régi a történet.
Örök tanítása mutat rá a Jóra,
Próbáljuk követni sok-sok millióan.

Szegénységben született szerényen egykor,
Nyugalmasan ölelte boldog gyermekkor.
Messiás-álommal békésen szaladgált,
Segített atyjának az asztalos-padnál.

Istennek embere, Te mennyekben járó,
Emberek Istene, a földre leszálló!
Azon a vidéken példákkal okított,
Hinni akarókat szüntelen buzdított.

Pálmaág-lengetők hamar elárulták,
Szelíd türelmét galádul kihasználták.
Megalázott, leköpött, megostorozott
voltában is némán állt, nem panaszkodott.

Utca kövein koppan súlyos gerenda,
Eszméljetek rá: Ő maga a keresztfa!
Vánszorgó lépteit könnyes szemmel nézem,
Cipeli helyettünk – ki semmit sem vétett!

Nem kárhoztat, nem vádol, csak szenved értünk,
Általa tisztul meg és fényesül lelkünk.
Kifeszül mellkasa, ina görcsöl bele,
Kínlódás, majd halál gyorsan végez vele.

Kitépte a létet puha szövetéből,
Többé már nem meríthetünk erejéből,
Eltűnt vele minden, egész büszkeségünk,
Vérébe hullott hősünk, s vélt dicsőségünk.

Siratjuk Őt, ki volt védőnk és támaszunk,
Veszteségre hirtelen nincs is válaszunk.
Legdrágább kincsünket eltették egy sírba,
Teljesedjen be, hisz rég meg volt már írva.

Könnyeinkből örök forrásokat fakaszt,
Valósággá válik hát az égi malaszt!
Közénk jön, kit sziklába tettek hiába,
Most van szép hajnala feltámadásának!

Vállalta bűneinket, mit tőlünk átvett,
Keresztfáján minket megváltva – szentté lett!
Sorsát jól tudta, de odaadta magát,
Titokká vált hatás, legyőzte a halált.

Áldozata máig hat, s bocsánatot kap
Ki hívő és nem a kételkedés maga.
Két világ határán egyedül Ő járt már,
Visszajőve mondja: higgy és bízva bízzál!

Bűntelen élete marad rendkívüli,
Megváltói műve immár vég nélküli.
Szívünk bizalmában Ő az egyedüli.
Ha szeretetlenség messzi elkerüli.

Értsd meg ember, mi a remény neked ebben:
Lelked nyugalmát így biztosan megleled,
Kísértéseket, benső gyengeségeket,
A keresztet átkarolva legyőzheted!

(P. Zs.)

Keresztes kiáltvány

Krisztus felesküdött katonájaként,
Alázattal, de sziklaszilárdan
Kiáltom világgá
Keresztény hitünk főparancsát:

Védjük, mert tiszteljük
Minden felebarát
Minden emberi jogát !

Védjük, mert tiszteljük
Az üldözötteket, elesetteket
Bárhonnét jött emberek legyenek !

Védjük, mert tiszteljük
A befogadó szemléletű
Szent István-i hagyományt !

Védjük, mert szeretjük
Szent magyar földünk
Minden szegletét és zugát !

Védjük, mert szeretjük
Anyanyelvünk és kultúránk
Minden értékét és szépségét !

Védjük, mert szeretjük
Magyar családjaink
Minden érdekét és jogát !

Védjük, mert imádjuk
–Bár nem szorul ránk—
az egy igaz Istent ,

Védjük ,mert imádjuk
A Háromságos szent Titkot
Benne a Segítő Szentlelket,

Védjük, mert imádjuk
Életünk és vérünk árán is,
Legféltettebb kincsünket:
Krisztusi hitünket!

(P. Zs)

Fohász Jövőnkért

Istenem tudd, hogy segíthess!
Szorongva esdem ki figyelmed:
imát milliót hozzád eresztek,
Súlyos bajommal Téged kereslek!

Hűvös őszben megborzongva
Emlékezem bús vértanúkra,
Nemes ügyért bátran kiállókra,
Hazánkért áldozatot adókra.

Nem születtem híres hősnek
Hálás vagyok minden ősnek
Kik szabadságunkért küzdöttek
Megtorlást gyakran elszenvedtek.

Magyar földön magyar vagyok
Magyarul írok és olvasok
Anyanyelvemen muszáj beszélnem,
Hazámban kell mindhalálig élnem!

Önbecsülésünket kell életre rázni!
Önző idegent nem szabad szolgálni,
Erőt tilos érdemtelenre fecsérelni,
Hazát, nyelvet, lelket bűn lecserélni.

Legyen hited, s lesz hozzá országod,
A régi igazságot, óh miért nem látod?
Földön fekve kiterítve, ha bénán várod,
Alamizsnát osztó kezét kinek áldod?

Emeld fel fejedet büszke nép,
Ne viseld tétlenül világnak szégyenét!
Szabadulást minden gaztól tenned,
Észre kell venned drága nemzetem!

Árvaságod felejtsd, törekedj magasra,
Égig érjen e gyönyörű kis haza!
Felforgatni mi romlott, lángolva – merészen,
Hittel szálljunk a Mindenható elébe!

Uram! Megküzdök sötét árnyaimmal,
Elkergetem hun-táltos szárnyaimmal
Ha kell belesírom az összes ősi rögbe,
Szép Kárpát hazánkat őrizd meg örökre!

(P. Zs.)

Három

Gondolj!
Gondolj arra,
Mit szeretsz,
S gondolj arra,
Ki neked,
A legkedvesebb!
Hidd, hogy lehetsz,
Győztes,
S megleled,
Egyszer,
Amit keresel!

Szólj!
Szólj bátran,
Mindenkihez.
Szavaid által,
Többet adhatsz,
Mint reméled,
S bárhogy alakulna,
Ne feledd,
Az igazat mondd,
Mindig,
Minden időkben!

Érezz!
Érezz igazán,
Mélyen.
Szebbé válhat,
A világ,
Ha érdekel!
Ne emészd magad,
Feleslegesen,
Hisz Isten és ember,
Egyaránt szeret,
Téged!

Amit gondolsz,
Amit szólsz,
Amit érzel,
Legyen az Istené!
Kiben Te is,
Boldog leszel…

(W. M.)
Örök jövőnk

Állandóra adottnak érezzük
társainkat, körülményeinket,
Véglegesnek tartunk mindent
életünk szükséges összetevőinek.

Azt gondoljuk , soha
nem veszítjük el egymást,
azt hisszük, soha
nem veszíthetjük el egymást.

Túl sok mindent kaptunk,
S fogadunk el természetesnek,
értünk- miattunk van teremtve ?
észrevétlen kényelmünkre…

Csodásan tűnnek elő a semmiből,
megédesítik napjaink újra meg újra
Mennyi mindent kapunk
napról-napra – mindent ajándékba !

Foroghat a színpad másként is:
lehetnék gyenge, elítélt, beteg,
magányos,gonosz,lelketlen
érzéketlen vagy szegény,sőt hitetlen…

Juthatnék nyomorult rossz-sorsra
lóghatna érdemi földi-létem
szakadék feletti drót-fonáson
könnyen elpattanó pók –fonálon.

Adjunk hálát
míg hálát adhatunk,
Adjunk hálát
hogy hálát adhatunk !

Érkezőben van
időtlen időkben
várni, félni ,riadni
mind oly felesleges…

Friss lélegzettel érkezik
ami volt,enyészőn múltba porlik
újraindítja személyünket.
Elkezdődik, hogy elmúlhasson.
Megadatik, mert megadatott.

(P. Zs.)

Homokra írt sorok
Tanács, mi az embernek szól
Csupán üres fecsegés,
Megváltozni nem fog soha,
Hisz számára túl nehéz.Intés, mi a lélekhez szól
Szilárd falba ütközik,
Nem tartják meg, mert az ember,
Csak magával törődik.Ima, mi a bűnökért szól
Lehet, szintén hasztalan,
Erkölcstelen lélek úgyis,
Gőgös és irgalmatlan.

Szeretet, mi szívekhez szól
Nem kell az már senkinek,
Gyűlölködő vad világban,
Nem létezik tisztelet.

Homokra írt sorokat elfújja a szél,
De a költő szívében – a remény – mindig él…

(W. M.)
A Csillagok Alatt

Mikor eljött az éjjel és leszállt a csend,
a csillagok ragyogtak a lombok felett.
S ahogy tűnődve néztem a csillagokat,
tekintetemet követte egy gondolat:

A csillagok fényéből lenéz az Isten,
Aki múltat és jövőt egyformán ismer,
Aki a szívek legmélyére is lelát,
és ismeri mindegyik labirintusát.
Ő mindenkinek egy teljes életet ad,
hogy magából hagyjon valamit másoknak.

Akár csak egyetlen eldalolt szerelmet,
mi az idők tengerén régen elveszett,
vagy csak fessen a hajnalokról egy képet,
egy igazit, de azért mégis csak szépet,
vagy keltsen életre csak egy márványtömböt,
hogy tudják majd, hogy egyszer itt járt a földön,
mert élete mindenkinek csak annyit ért,
amennyit itt hagyott, és megtett másokért.

Figyelmeztessen mindenkit e gondolat,
hogy csak egyszer élhetünk a csillagok alatt…

(V. B.)
Lelkem csendje
(a szemlélődés parafrázisa)

Szelíden rám parancsolt csended
Nem nehéz teher nekem.
Érzem és érteni is vélem:
kizárni múltat s jövőt
a jelen dicsőítésére
időlegesen – lehet.
Földre tottyadt fenyők és tuják
hűvös társaságában…
átmeneti kapcsolatukat
az örök anyafölddel
még végtelen szimbiózisként
priméren demonstrálják.
Amott kontrasztként a halódó,
rügytelen, száradó fa,
reménytelen csúcsa az égbe
kapaszkodik, odatart.
Keserű léte vigasztalan,
illúziója nincsen.

Napfürdőzve sugaraidban,
ajándék puha pázsit,
finom, gondozott fűszálait
tapodni alig merem…
Melege csábít és megkísért
cipőm le mégsem vetem…

Távolba meredő tekintet:
istenadta érdi táj!
Lágy dombjain szememet mohón,
sóváran legeltetem.
Elér a pillanat öröme:
örökfagyasztani óh,
instant ajándékként de vágynám!

A jelen csodálandó!
Tapasztalható és megfogható,
ám soha vissza nem hozható!
Törekvésem legyen:
újra és újra képes legyek
átélni, mi hozzá közelebb visz,
Megragadni a jelent,
ami a bölcsnek mindent jelent.
Mantrám, imám immár:
„közelebb, közelebb,
még közelebb Hozzád,
belül kényszerít,
feszít és émelyít:
színes ingem is
fehérre cserélem
mindjárt, mindjárt”.

(P. Zs.)
Palliare

Óvj, védelmezz
Takarj be
Vígasznak angyala
Egyetlen reményem !

Küldöttként közvetíts
Csendes kegyelmeket,
Perzselő pallossal
Csapj oda, ha az kell !

Bűnössé feketült
Tompa káprázatimat
Enyhítsd, szüntesd
Küzdj értem szüntelen !

Szelíd sugalmakkal
Sikálj sugárzóra
Ápolj, ments meg
Lelkemnek ez kell !

Bíztass, erősíts:
Eltűnnöm e létből
Úgy és akkor kell
Mikor feladatom letelt.

Szeretet szárnyakon
Mennyei jövendőt,
Villants előttem
Boldog örök jövőt !

Érdemtelen befutóként
Utolsó bejutóként
Purgatóriumodba ,
javító átmenetre

Méltatlan szolgádként
Kegyelmi ajándékként
Engedd Uram,
hogy Hozzád jussak !

(P. Zs)
Lélekmadár

Életünk szélén lévén
egy szépívű életút végén
Boldog nagyszülőként távozni
könnyen vagy nehezen
méltón búcsúzni lehet
elfogadása kegyelem.

Túl nagy teher-titok
mikor nem így rendeli az Ég
ha gyermek-lelket kaparint meg a vég …
Súlyos kérdés a gondolat:
Miért szenved és hal
ártatlanul a kisgyerek …

E dimenzióban
nincs rá végső válasz
Ráhagyatkozás nélkül
sötét verme betemet
Arctalan angyal kéri
engedd el, bú ne emésszen !

Békítő szóval zengi
üzenete égi, mennyei:
„Látogatóba küldtem csupán
ajándék-években gondoznotok,
szeretnetek kell, s meleg otthont adni
míg érkezem, hogy végleg hazavigyem.”
Idelent mit kaphat tőlünk:
egész életet szűk éveiben,
Mikor libbenő szélben elszáll
kicsiny sorsa beteljesül már.
Szörnyű szomort enyhítsen
számtalan békítő szép emlék ,
kölcsöngyermek vigasza égig ér,
földi léted végéig mélyen elkísér.

(P. Zs.)
Lélekkút

Bepillantani a lélek kútjába
hol válaszok bőven várnak
bús kételyek sokaságára.
Áldottságod megmarad
tükröződésében, ha nem azt lesed
mikre a választ hiába keresed.

Rendeltetett örökre
eszeddel el nem nyerheted:
A lélek véges-mély kútja
a hit kegyelmi útja.
Hullámzó vizében arcmásod
torzított Isten-kép – hisz látod!

Az Úr az igazság mindenkor!
Fölös pörölés kérges szó-zuhatagai,
bűnös kényelem-tettek
miatt tisztátalanná lettek
kik vergődnek sűrű közönyvilágban,
merevre fagyva pokol-forróságban.

Rút mélysége ha eltemet
Életed örökre elveszett
Gödörből tekinteni az Égre
Felküzdeni lényünk a Fényre
Kút látszatra lefelé mélyül
Harmóniánk felfelé épül.

(P. Zs.)
Lélekúton

Emberek támköve
Szikla kemény röge,
Nem könnyű valóság
Lehelten adomány !

Működése nem látható
Hatásában megfogható
Káprázatos lélek-érés
Szakrális virágszedés.

Benne a zengő érc
Sóhaja is kegykép
Oltárán ajándék
A megvalósult reménység.

Tanú légy ne csupán tanító
A tanúságtétel az életből való
Kegyelmével földön járó
Valóságtól nem szakadó !

Elszigetelt szentségekben
Ma már egyre kevesebben hisznek
Mának Misztikája abban rejlik
Felfedezni egymásban az igaz Istent !

Jóvá kell szeretnünk
Az egész világunk
Feketén sajgó lelkeket
Fényesre sikálnunk !

Szövetségbe hívni
Égi katonákat
Kigyúrt angyalokkal
Csatasorba álljunk !

Szeretet erejével
Mentsük a lelkeket
Lógjunk ki a térből
És minden időből !

(P. Zs.)
Kegyelem erőterében

Hallom súgását,
érzem érintését,
inspirátorom,
örök szövetségesem !
Tedd a dolgod Uram!
Én csendben asszisztálok.
Omni tempore – minden időben…

Ha kell harcolok keményen,
elintézem a halált is
ifjúi lendülettel
Szószörnyekkel kergetem
kibeszélem a világból
lehellete lepereg rólam
Omni tempore – minden időben…
Rendezetlenségekből építeni,
örök harmóniát teremteni,
tevékenyen segíteni!
Fogom keresztedet
hirdetem lényegedet
bizonyítom ténylegesen!
Omni tempore – minden időben…

Túlzsúfolt életeket
tisztává érdemesíteni
Idő fölös múlását
Jelenlét valós örömére
bölcsen felcserélni
Adjunk követendő példát!
Omni tempore – minden időben…

Rovom rendületlen
lélekutam szüntelen
Isten oxigénjét szívom
Bírom a végtelen távot
vitálkapacitásom túlnő
minden emberi határon!
Omni tempore – minden időben…

Nem tűrve árulást
Kicsinyes megalkuvást
Karom megold
fohászom enyhít
Imáim lélektáncok
Révülök oltalmában!
Omni tempore – minden időben…

Pihenni picit
folytonos csatákban
lanyhulni nem lehet
földi felfordulásban.
Gonoszt folyvást nyesni
Kereszttel és karddal
Omni tempore – minden időben…

Létem értelmének érve
az örök liturgia része.
Sosem látott arcod
könyörületességben
tapasztalnom kell
konstans közelségben!
Omni tempore – minden időben…

Kristályalkonyati fényességben
fürödni végtelen kegyelmében
Érc-örök boldogságot
Érdemtelenül érdemesülni
Imával és harccal,
angyallá dicsőült arccal.
Omni tempore – minden időben…

Semmi sem adatik hiába,
semmi sem vétetik hiába
Minden megadatik
mi szükségeltetik
Kérnem sem kell
ha megvan hűségem.
Omni tempore – minden időben…

(P. Zs.)



Comments are closed.