Őszi lelkigyakorlat 2018. Érd – Isten megbocsájtó szeretete életünkben

Idei őszi lelkigyakorlatunkra november 16-18. között került sor a Ciszterci Nővérek érdi Regina Mundi Apátságában Szabó-Molnár Bálint atya, a Krisztus Légiója Kongregáció elöljárójának vezetésével.

 

Bálint atya a kezdő szentmisén kihangsúlyozta, hogy a lelkigyakorlat nem tudományos szimpózium, célja nem a teológiai ismereteink gyarapítása, hanem Isten jelenlétének keresése, a kételyeink, kérdéseink feltevésének és az azokra kapott válaszokra történő ráhagyatkozások helye és ideje.
Pius pápa 1929. december 20-án kiadott Mens nostra kezdetű enciklikájában ennek jelentőségéről azt írja: „.„Mert ha a szentgyakorlat nem is volna egyéb, mint rövid, néhány napos elvonultság, amelyben a megszokott társaságtól, rendes foglalkozásától és gondjaitól elkülönült embernek alkalma nyílik nem üres pihenéssel tölteni az időt, hanem azokat a végtelenül komoly kérdéseket megfontolni, amelyek az emberiséget szüntelenül foglalkoztatták, az ember eredetének és végcéljának kérdéseit: az ember honnan jön és hova megy; akkor is már kiváló eredményeket szülhet…”
A lelkigyakorlatokon elhangzott előadások, néhány az Ószövetségből és Újszövetségből kiragadott történeten keresztül (Mózes, Dávid, Salamon, Márta, Mária, szamariai asszony, emmauszi tanítványok) arra világítottak rá, hogy az Istennel való találkozások milyen változásokat idéztek elő az életükben, gondolkodásukban, a többiekhez fűződő kapcsolataikban, mert miközben Istent keressük, magunkat is meg kell találnunk és másokat is Hozzá kell vezetnünk.
Az előadásai folyamán a témát aktualizálta Rendünk és saját Rendje vonatkozásában is.
Az egyik előadás végén egy Lelki tükör: Mária közösség szöveget adott át elmélkedésül.
A tükör szövege itt olvasható:

“Lelki tükör: Mária – KözösségMária, Jézus mennybemenetele után, „állhatatosan, egy szívvel lélekkel” együtt imádkozott az apostolokkal. (ApCsel 1,14) Mária együtt van azokkal, akik magára hagyták az Urat a szenvedésében, elszöktek a történtek elöl, sőt megtagadták a keresztre feszítettet. Csalódott bennük Mária? S ha igen, s ha igen, hogyan tud most mégis egy szívvel lélekkel együtt lenni velük? Hogyan tudta integrálni, beépíteni a csalódást, s közösségben maradni mindegyikükkel? Töprengéseimben Dietrich Bonhoffer gondolatai segítettek előbbre jutnom. „Isten valódi keresztény közösség ismeretére akar elvezetni – ezért kell keservesen csalódnunk a többiekben, s ha minden jól megy, saját magunkban is. Istenmerő irgalomból nem engedi meg, hogy akárcsak hetekig ábrándok között éljünk, nem engedi, hogy a lelkesítő élmények öröme elbódítson. Mert nem a szentimentális érzelmek istene Ő, hanem az igazság Istene. A keresztény közösségnek, meg kell meríttetnie a csalódásban, a csalódás minden keserűségében, hogy azzá lehessen, aminek Isten előtt lennie kell, s hitben ragadhassa meg a neki adott ígéretet. Minél előbb érkezik el a csalódás órája, annál jobb – az egyénnek és a közösségnek egyaránt. Ám a közösség, amely az ilyen csalódást nem viselné el, … már is elveszítette a maradandó keresztény közösség ígéretet, s előbb utóbb fel kell bomlania. Aki álomképet alkot arról, hogy egy közösségnek milyennek kell lennie, az elvárja Istentől, a másik embertől és önmagától is, hogy álma valóra váljék. … Szemrehányóan, örök vádlóként jár-kel a testvérek körében….. Ami nem a szája íze szerint történik, az neki kudarc. Így száll perbe először testvéreivel, azután Istennel, s végül kétségbe esésében önmagával. Mivel Isten előre lerakta közösségünk alapját, s Jézus Krisztusban már egy testté forrasztott bennünket össze, nem követelőzve, hanem mint hálás elfogadók lépünk be a többi kereszténnyel való közösségi életbe.”
– (Ditrich Bonhoffer: Közösségben)

Mária példája arra mutatott rá, hogy amint Ő megőrizte szívében, amit hallott (Lk 2, 51), mi is őrizzük meg és legyünk hordozói az Örömhírnek hitelesen, mások számára is látható, megtapasztalható módon.

– A lelkigyakorlat helyszínén, Petrekovich Perjés András, valamint Horányi Ágnes lovagtestvéreink egy zászlót adományozott a Szent István Zarándoklat jelenlévő tagjának, ezzel elismerve a zarándoklat 14 esztendeje tartó a magyar nemzetért végzett munkájáért. A zászló annak az 1848 méteres zászlónak egy darabja, melyet Anndrássy úton  feszítettek ki, az 1848. szabadságharc emlékére.
A zászló adományt Szabó-Molnár Bálint atya, szentmise keretén belül, áldásban részesítette.

– Tarlós István főpolgármester a Főváros közterületi rendje, biztonsága és tisztasága megőrzésének szolgálatában eltöltött több mint két évtizedes munkája elismeréseként, kitüntetésben részesítette Székely Péter Csabát Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata közbiztonsági referensét.
A XVIII. kerület közbiztonságának javítása érdekében, valamint katasztrófavédelmi területen végzett kiemelkedő munkájáért.
– Mely kitüntetést mi is megtekinthettünk, s egyben gratulálhattunk lovagtársunknak.

 

unnamed



Comments are closed.