A Lovagrend 2015. évi barkai zarándoklata

Úgy történt, ahogy megbeszéltük. Gyuri azt mondta délre megérkeznek Péderbe és délre megérkeztek. Szeretem, ha az igen igent jelent, a nem pedig nemet.

Embernek erénye, lovagnak meg különösképpen az.
A leves éppen elkészült, a csülköt is már kivetette magából a kemence. Fogadtuk barátainkat, testvéreinket jó szívvel és szeretettel.
Három órás út után úgy láttam, jól esik mindenkinek a kedves fogadtatás és a meleg étel.
Jókat beszélgettünk, ismerkedtünk. Jó kovásza a barátságnak a megrakott asztal. A nap sem spórolt erejével, ontotta rendesen a forróságot, pedig már nemigen kellett volna.
Ernyőkkel, vizes törlővel felfegyverkezve kimentünk a temetőbe, megnéztük a haranglábat, melynek harangját a Lovagrend adományozta még tavaly.
Meg is csendítettük, óvatosan ahogyan a temetőben illik. 120 év, vándoroltatás és golyó ütötte sebesülés ellenére szépen csengő hangon üdvözölte a messziről jött vendégeket.
Indultunk, mert a falu másik végén már Zsuzsa és Gyuszi rendtársaink vártak ránk kávéval, üdítővel.
Azt hiszem jó néha nem menni sehová, csak leülni, beszélgetni egymással. Ez egy ilyen nap volt. Még az égiek is tudták ezt, esővel próbáltak marasztalni.
Nekünk viszont menni kellett, várt ránk Tornán a harangozó az Árpád-kori templomban. Régi, letűnt korok rejtelmei, izgalmas titkok őrzői a majd nyolcszáz éves falak. Megfejtésükre szinte minden látogató vállalkozik, mi sem voltunk kivételek.
Magam sem gondoltam volna, hogy egy templomban egy egész órát el lehet tölteni a falakat és a freskókat nézegetve, kutatva értelmüket, jelentésüket.
Nagy élmény, minden történelmet szerető ember számára. Estére már csak annyi erőnk maradt, hogy elszállásoljuk magunkat és másnap reggel kipihenve, imádságos szívvel és lélekkel induljunk Barkára a búcsúba.
Korán elindultunk, így maradt idő megnézni az áji vízesést, majd felmenni Barkán a barlanghoz, megnézni a Mária kegyhelyet. Rövid imádság után visszamentünk a templomhoz, mert hamarosan kezdődött a szentmise. A hagyomány szerint bizonyos Kuchta nevű ember egyszer elzarándokolt Rómába. Három évig volt oda, s a Kármelhegyi Boldogasszony kegyképével tért haza. A „Szűz Mária képecskét” először a szomszédos településre, Lucskára vitték, de az másnap reggelre Barkára repült, egy gesztenyefa ágára… Háromszor vitték el, s a kép háromszor tért vissza a gesztenyefára, mely a mostani római katolikus templom oltárának helyén állt. Mária maga jelölte ki búcsús kultuszának a helyét. A XVIII. század közepén itt tevékenykedő Valassik János tisztelendő kezdeményezésére 1758-ban megalakult a Skapuláré Társulat, mely a búcsújárás elindítójává vált. A skapuláré nem más, mint a laikusok – tehát nem egyházi személyek – által a mellen és a háton viselt posztódarab, melyre a Kármelhegyi Boldogasszony képét nyomták.
Márfi Gyula, veszprémi érsek volt a meghívott vendég. Egészségi állapotát már kissé kikezdte a kor, szellemében, gondolkodásmódjában viszont üde és friss maradt. Ezt hallottuk is a szentbeszédben.
Én azt mondom, igaza van! Nem is vagyunk olyan kevesen keresztények, nem is fogyunk olyan gyorsan, mintha már holnap ránk virradna a végítélet napja. Bár a média, a sajtó és a liberalizmus egyéb csatlósai ezt sugallják, mégis sokan vagyunk, nagyon sokan. Fel kellene talán jobban emelni a hangunkat, meg kellene jobban mutatni magunkat a világnak.
Lám, sok futballista is keresztet vet, mielőtt a pályára lép vagy gólt rúg, méghozzá sok-sok millió néző előtt.
Krisztus ott van mindenhol, csak mi nem vesszük észre. Oroszul a vasárnap feltámadást jelent. Még Brezsnyev is, ha vasárnapra hívott össze megbeszélést kénytelen volt azt mondani oroszul:
– Elvtársak! Találkozunk a Vörös téren Feltámadáskor.
Szűz Mária ott van a női nevekben számtalan formában, íróink, költőink megírták a hitüket műveikben. Európa keresztény gyökereit megtagadó brüsszeli árulóit lépten-nyomon vádolják templomaink minden városban, minden faluban, vádolják az út menti keresztek és megannyi jele kereszténységünknek.
Nincs hát mitől féljünk, hacsak nem önmagunktól és kishitűségünktől.
Elmondhatom, hogy százszor, ezerszer erősebbnek éreztem magam a szentmise végére. Azt hiszem nem voltam egyedül.
Köszönöm Uram!

Köböl Zoltán CSR

 



Comments are closed.