Erdő Péter húsvét vigíliáján: a föltámadás csodája értelmet ad a szenvedésnek!

Nagyszombat
A föltámadás csodája értelmet ad a szenvedésnek, megmutatja, hogy Isten erősebb nemcsak a földi hatalmasoknál, de a halálnál és a szenvedésnél is – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szombat este Budapesten, a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában. Húsvét vigíliáján Erdő Péter szentbeszédében kiemelte: Isten hatalmasabb az akadályok, kudarcok, gyengeségek szövedékénél, amely behálózza és szinte megbénítja az emberek és az emberi közösségek életét, és amely “lehúzó erőként áll szemben minden jó törekvéssel”.

Erdő Péter bíboros interjúja itt olvasható.

A bíboros szólt arról, hogy a “második isteni személy” élete nem diadalút, nem olyan, mint amilyennek a legtöbben a saját életüket látni szeretnék. Hiszen Jézus e világi pályafutásának csúcspontján a kereszt áll, “minden földi törekvés és ambíció meghiúsulásának keserű példája”.
Mégis ez a keresztfa bizonyult az élet fájának, ez lett “személyes örök életünk” szimbóluma – mondta.
A főpásztor rámutatott arra is, hogy a feltámadás ünneplése nem ér véget a húsvéttal, hiszen a keresztények a kezdetektől fogva minden vasárnapot úgy ünnepeltek, mint Krisztus feltámadásának napját, a vasárnapi szentmisét pedig mint “életadó találkozást” Krisztussal.
“Így tegye sugárzóvá életünkben a húsvét titkát ma is a vasárnap és a kereszt”, hogy “öröm és erő forrása legyen egész életünkben” – fogalmazott a bíboros.
Az ünnepi liturgia keretében Erdő Péter felnőtteket keresztelt meg és részesített a bérmálás szentségében, a jelenlévő hívek pedig megújították keresztségi fogadalmaikat. A szertartás végén a hívek a bíboros vezetésével körmenetet tartottak a bazilika körül.

forrás: Magyar Hirlap

unnamed

 



Comments are closed.