Boldog Meszlényi Zoltán templom, 2015. március 4-én

Boldog Meszlényi Zoltán templom, 2015. március 4-én

Krisztusban Kedves Testvérek!

Hálával és örömmel ünnepeljük templomunk védőszentjét. Boldog Meszlényi Zoltán vértanú püspök mennyei születésnapja van. Minden későbbi, hamis értesítéssel szemben egyértelműen bebizonyosodott, hogy nem 1953-ban, hanem már 1951. március 4-én elszenvedte a vértanúhalált. Titokban temették el, hiszen a halál ténye fogvatartóinak sem vált dicsőségére. Nem is indítottak ellene pert, nem volt elítélt. Őt csak elhurcolták. Elhurcolták és úgy bántak vele, hogy néhány hónap alatt belehalt szenvedéseibe. A halálát körülvevő csend azonban a Krisztusért életüket adó szentek dicsőítő énekévé változott. A sötétségből pedig hosszú évtizedek után felragyogott az az isteni dicsőség, amely megjelenik a szentek arcán. Ezért ragyogó a példájuk, ezért világítják be életünk útját.

A mai evangéliumban a búzaszem elhalásáról és a bőséges termésről olvastunk. Ezt a hasonlatot, amelyet Jézus saját megváltó haláláról mondott, már az első keresztény nemzedékek alkalmazták Krisztus követőinek életére és halálára. Az I. és II. század fordulóján Antiochiai Szent Ignác így ír: „Isten gabonája vagyok, a vadállatok foga őröl meg engem, hogy Krisztus tiszta kenyere lehessek” (Ign., Rom 4,1). Ha Krisztus akaratát követjük életünkben és halálunkban, ez számunkra is áldás és termékenység forrása. Római Szent Kelemen, Ignác kortársa is kitér a búzaszem hasonlatára: „Kiment a magvető vetni – írja –, minden magot a földbe vetett. Szárazon és csupaszon hullanak a magvak a földbe. Felbomlásukból aztán Isten nagyszerű gondoskodása támasztja fel őket, és az egyetlenből sokan sarjadnak ki” (Clem 24,5). Krisztus megváltó műve tehát a mi feltámadásunk reménye is. Az ő hasonlóságára kezdünk el átalakulni már itt, a földön, egykor pedig majd hozzá leszünk hasonlók, mert „úgy fogjuk látni őt, amint van” (1Jn 3,2). De megváltozásunkat, átalakulásunkat a kegyelem már itt, a földi életben segíti. A keresztséggel már újjászülettünk, Krisztust öltöttük magunkra. Ezért olvassuk az Efezusiakhoz írt levélben: Isten „Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat is, így kegyelemből” kaptuk „a megváltást” (2,5).

De a későbbi századok során különösen is emlékeztette a keresztényeket a búzaszem hasonlata a vértanúságnak és a hit terjedésének a csodálatos összefüggésére is. Már Tertullianus leírta a híres mondást: „Semen est, sanguis Christianorum” (Apol. 50,13), vagyis hogy magvetés a keresztények vére. Újra és újra látjuk az Egyház történetében, hogy szinte érthetetlen, pusztító gyűlölet támad azokra, akik Krisztushoz tartoznak. És olykor úgy tűnik, hogy már minden keresztényt sikerült kiirtani egy országból, vagy akár egy egész kontinensről, és aztán újra, szinte váratlanul, eleven, áldozatkész, tanúságtevő kereszténység jelenik meg a romok felett. Sok huszadik századi vértanút avattak szentté, ázsiaiakat, afrikaiakat, amerikaiakat, és – nagy számban – európaiakat is. Közöttük vannak a spanyol polgárháború alatt hitük miatt meggyilkolt ezrek és ezrek, papok és szerzetesek, a barbastrói szeminárium összes kispapjai tanáraikkal és elöljáróikkal együtt, és Boldog Ceferinó is, a cigányság védőszentje, aki az élete árán is kitartott Krisztus ügye mellett. Ott sorakoznak a nácizmus és a kommunizmus keresztény áldozatai, a hitükért legyilkolt tömegek a szovjet lágerekben, különösen Butovóban, Moszkva perifériáján, ahol a végeláthatatlan tömegsírok a keresztény mártírok sokaságának maradványait őrzik. Sorolhatnánk a kegyetlenségeket, a minden vallást hivatalosan megszüntető albániai diktatúrától a későbbi vérengzésekig. Hazánkat sem kerülte el a pusztító üldözés, Boldog Salkaházi Sára, Boldog Apor Vilmos, Boldog Sándor István mellett egyházmegyénk tudós és szentéletű segédpüspöke, Meszlényi Zoltán vére is hitelesíti a katolikus közösség igaz tanúságtételét.

Krisztussal eljött az Isten országa. Itt működik a történelemben, de még együtt van a búza és a konkoly, még csak várakozunk a végső aratásra. De Krisztus szelíd uralmát a századok során, jelenlétét és sugárzó hatását már érezni lehet szerte a világban. Louis François d’Argentan erről a titokzatos jelenségről így elmélkedik: „A keresztények egyetlen csepp vére, amit isteni mesterük dicsőségére ontanak, képes arra, hogy sok új kereszténynek adjon életet. Mit szólsz ehhez, nagy politikus? Úgy találod, hogy egy egyszerű ember képes volt egy egész világra kiterjedő országot alapítani fegyverek nélkül, sőt megtiltva övéinek, hogy fegyvert használjanak; úgy, hogy nem ölte meg ellenségeit, hanem hagyta, hogy övéit milliószámra pusztítsa az ellenség, mint a védtelen bárányokat? Ha Jézus Krisztus nem volt Isten, uralkodhatott-e a világon annyi évszázadon át ilyen eszközökkel?”[1]

Napjainkban is szinte rémülten tapasztaljuk, hogy a Közel-Keleten, Afrikában, de máshol is a világon, hitükért szinte kérkedve, nyilvánosság előtt gyilkolják a keresztényeket, égetik a templomokat és a lakóházakat. Mintha nem történne semmi. Pedig az Egyház Ferenc pápától a magyar püspökökig és az Egyházak Világtanácsáig sokszor szól, szinte könyörög pártfogásért a világ hatalmasainál. Az igyekezetnek mégsincs sok foganatja. A Szent István Bazilika előtt is égtek a gyertyák egy héten keresztül az üldözött keresztényekért, de nem sok minden változott. Talán néhány hete mutatkozott Strassburgban, az Európa Tanácsban az első jele annak, hogy elítélik a keresztények elleni gyűlöletet Európán belül is.

De Isten igéje nincs megbilincselve. Ma jobban emlékezünk Boldog Meszlényi Zoltánra, mint az elmúlt hosszú évtizedek során bármikor. Tisztelettel olvassuk gyönyörű műveit. Elevenen él segítő szeretetének példája, az árva gyerekekről való gondoskodása. Esztergomban a háború után évekig saját maga tartotta fenn az egész árvaházat. Emlékezett arra, hogy maga is korán elveszítette az édesanyját. Ma az ő pártfogására bízzuk a nevelőszülők képzését, amelyben katolikus felsőoktatásunk is döntő szerepet vállal. Az ő figyelmes szeretetét kérjük a gyermekvédelmi ellátás hazai munkájához is. Legyen ő a közbenjárónk akkor is, amikor a szakképzésben résztvevő fiatalokról kell Egyházunknak és társadalmunknak gondoskodnia. Zoltán püspök, aki a hazai Kolping-mozgalom vezetője volt, támogassa a Kolping-családokat és minden olyan közösséget, amely a katolikus hit fényében a dolgozó emberekért fáradozik.

Boldog Meszlényi Zoltán vértanú püspök, könyörögj értünk!

Ámen.



Comments are closed.